Rólunk

Mi a Nemzeti Tehetség Program?

Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a tehetségek folyamatos segítése a nemzet egészének kiemelten fontos érdeke és feladata, 2008. december 4-én (a 126/2008-as számú) határozatával elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot.

A magyar tehetséggondozásnak hazánkban és határainkon átívelve több évtizedes hagyománya van.

2008-ban azonban a fent említett országgyűlési határozattal a magyar tehetséggondozás mérföldkőhöz érkezett, hiszen a parlament hivatalos állami program szintjére emelte azt, felismerve, hogy a szakma és civil szféra tehetséggondozásra tett erőfeszítései kellő állami szerepvállalással jóval hatékonyabban el tudják érni céljukat, és ez már talán a következő generáció sikereiben mérhető lesz.

A Nemzeti Tehetség Program feladatainak segítésére juttatott eszközök felhasználására a Tehetségügyi Koordinációs Fórum tesz javaslatot. A Fórum elnöke az oktatásért felelős miniszter, társelnökei a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága által delegált országgyűlési képviselő és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A Nemzeti Tehetség Program szakmai anyaga itt letölthető:

1. számú melléklet a 126/2008. (XII. 4.) OGY határozathoz, Nemzeti Tehetség Program

Tudjon meg többet a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumról itt: NTKF anyagai, összetétele

A Nemzeti Tehetség Program szakmai bázisa

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) legfőbb szakmai háttérbázisa a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, (jogi képviselője a 2006. október 18-án bejegyzett Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) amely további hazai és határainkon túli tehetségsegítő civil szervezeteket tömörít magába, partnerszervezetinek száma folyamatosan nő, jelenleg több mint száz partnerszervezettel működik.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács legfőbb célkitűzései közé tartozik az ún. tehetségtérkép kialakítása, vagyis országos és magyar nyelvű határon túli tehetségpontok hálózatának kiépítése. Tehetségpontok olyan egységes akkreditációval minősített intézmények, szervezetek, amelyek minőségi tehetséggondozást végeznek (legyen az óvoda, iskola, alapítvány, stb.).

A hálózat létrehozásának célja, hogy megfelelő információs adatbázis álljon rendelkezésére akár az érdeklődő szülőnek, akár pedagógusnak, szakembernek a lakókörnyezetében, vagy akár az ország más pontján folyó tehetséggondozásról.

Tudjon meg többet a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsról és a Tehetségpontokról! Honlapjuk elérhető itt: www.tehetsegpont.hu

A Program további szakmai bázisa az Oktatásért Közalapítvány oktatási és tehetséggondozó szakemberekből álló kuratóriuma.

Tudjon meg többet az Oktatásért Közalapítvány kuratóriumáról itt: OKA kuratóriuma

A Nemzeti Tehetség Program finanszírozása, tevékenysége

A Nemzeti Tehetség Program megvalósítása érdekében az Országgyűlés létrehozta az ún. Nemzeti Tehetség Alapot, amely folyamatos feltöltéséről egyrészt az állam a központi költségvetésből és a Munkaerőpiaci Alapból gondoskodik, másik jelentős forrását a személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-ának felajánlása, és más magán adományok jelenthetik.

A Nemzeti Tehetség Alapból történő tehetséggondozás támogatására a Kormány kidolgozott egy két éves cselekvési tervet (amelyet az 1120/2009. Korm. határozat tartalmaz). Az Alap kezelését az Oktatásért Közalapítvány végzi, amely 2009 decembere óta folyamatosan jelenteti meg a Nemzeti Tehetség Program pályázatait.

Tudjon meg többet az Oktatásért Közalapítványról! Honlapja elérhető itt: www.oktatasert.hu

A Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának a Nemzeti Tehetség Alap mellett másik fontos eleme az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretén belül megjelentetett Magyar Géniusz Program. A Kormány közel 700 millió Ft-nak megfelelő EU-s forrást biztosított a Magyar Géniusz Program számára.

Tudjon meg többet Magyar Géniusz Programról! Honlapja hamarosan elérhető.