Az intelligencia mérésének kezdete a 19. század végére tehető.

A fejlett országokban ekkor vezették be a tömegoktatást.  A legtöbb gyermek számára könnyen ment a tanulás, de néhányan komoly nehézségekkel szembesültek. Az oktatásügyi hivatalnokok e nehézségek okainak megtalálásra törekedtek.

A francia közoktatási miniszter 1904-ben bizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy a „fogyatékosnak” nevezett gyermekek oktatása jobb legyen. A bizottság megbízásból Alfred Binet a Sorbonne Egyetem pszichológiaprofesszora és Theophile Simon orvos dolgoztak ki egy módszert a különleges oktatást igénylő gyermekek kiválasztására.

Az általuk alkalmazott diagnosztikai rendszerben a gyermekeknek olyan problémákat kellett megoldaniuk, amelyet abban az időben és az adott kultúrában az intelligencia mutatóinak tartottak.  A feladatokat a különböző életkorokhoz szabták, ezáltal szűrték ki a gyengébben teljesítő gyermekeket. Úgy gondolták, hogy az intelligencia egyik vonatkozása az a képesség, hogy utasításokat tudunk követni, miközben a feladat több összetevőjét tarjuk fejben. 4-6 éves kor közötti gyermekeket vizsgáltak, életkorfüggő teljesítménymintázatot használtak fel a teszt kidolgozásához. „Az a négy éves, aki meg tudta oldani a feladatot, „koraérettnek”, míg az a hat éves, aki nem tudta megoldani, „visszamaradottnak” minősült e képesség tekintetében.”

Binet és Simon egy másik vizsgálata a 3-12 éves korosztályt célozta meg. Az alapos elővizsgálat után, mintegy kétszáz gyermeket teszteltek. A különböző korosztályokra más kérdőcsoportokat alkalmaztak. A kísérlet eredménye megfelelt az elvárásoknak, vagyis a gyermekek mintegy 50 százaléka teljesített az életkorának megfelelő szinten. A többiek teljesítményét tekintve 43 százaléknak egy éven belül volt az elvárt szinttől, valamint mindössze 7 százalékuk teljesített a norma alatt vagy fölött két évvel. Az eredmények fényében Binet és Simon úgy értelmezték, hogy sikerült megalkotniuk az intelligencia mértékének a skáláját, amelynek alapmutatóját mentális kornak (MK) nevezték el. Ennek a mutatónak alkalmazásával könnyedén meghatározhatóvá vált az értelmi fogyatékosság mértéke.

Binet és Simon intelligencia tesztjét sokan átdolgozták a kezdetek óta. Lewis Terman a Stanford Egyetem professzora folytatta a mintavételi eljárás hagyományát, és az eredeti teszt módosításával létrehozta a Stanford-Binet-intelligenciatesztet. William Stern német pszichológus a teszt alkalmazásán és értelmezésén változtatott. Véleménye szerint a gyermek mentális (MK) és tényleges (ÉK) életkorának arányát kell az intelligencia mértékének tekinteni, ez az a mérési egység, ami máig használatos: intelligencia-hányados (IQ).

„A számos újítás ellenére a standard intelligencia-teszt még mindig a Binet és Simon által kidolgozott eljárás logikájára épül.”

Az intelligencia definíciói  „Az intelligencia az igazságot megragadó megállapítás, beleértve a következtetést, amely ahhoz a tevékenységhez kapcsolódik, amely jó, vagy rossz egy ember számára. ...és ez megfelelőnek tűnik azután egy intelligens személy számára arra, hogy képes legyen finoman megítélni, mi a jó és előnyös számára; nem néhány korlátozott területre vonatkozóan (pl. ami jó az egészség, vagy az erő számára), hanem amely általában támogatja a jólétet.” (Arisztotelész)

 „Az intelligencia... képesség mesterséges objektumok készítésére, különösen eszközöket előállító eszközök készítésére.” (Henri Bergston)

„Egy intelligens képződménytől elvárjuk, hogy legyenek lelki attitűdjei (magatartásformái), legyen képes tanulni, problémákat megoldani, megérteni, tervezni és megjósolni, ismerni saját korlátait, megkülönböztetéseket tenni, legyen eredeti, általánosítson, legyen felfogóképessége és használjon nyelvet.” (Martin A. Fischler és Oscar Firschein)

„Egy elsőrendű intelligencia mércéje az, hogy legyen képes két ellentétes gondolatot, elképzelést hordozni a tudatában egyidejűleg, és ezzel együtt legyen működőképes.” (F. Scott Fitzgerald)

„Az intelligencia egy gyakran használt fogalom annak a rejtélynek a kifejezésére, hogy néhány önálló elem, vagy elemek felelősek a személy következtetési képességéért. Én jobban szeretem úgy elképzelni ezt, mint amely nemcsak valami különös erőt, vagy tüneményt reprezentál, hanem egyszerűen az összes mentális képességet, amelyet mi minden pillanatban megcsodálhatunk, de még nem értettünk meg.” (Marvin Minsky)

„Egy rendszer intelligenciája az a fok, amelyhez a tudásszintje közelít, vagy az a tartomány, amelyhez használja a tudását; nem hibáztathatunk egy olyan rendszert, amely kevés tudással bír, de azt jól alkalmazza.” (Allen Newell)

„Az intelligencia az az egyetlen általános, közös jellemző, minőség az emberi tevékenységben, amely lehetővé teszi, hogy bármikor jobbak legyünk a számítógépnél.” (Elaine Rich)

„Az a lény (képződmény) intelligens, amely célirányos adaptív (alkalmazkodó) viselkedést végez.” (Robert Sternberg)

„Az a képesség, hogy hatékonyan tudjon a tapasztalásból tanulni, vagy megérteni, kinyerni és megőrizni a tudást; mentális (szellemi) képesség; egy új szituációhoz való gyors és sikeres alkalmazkodás képessége; a következtetés használatának a képessége a problémamegoldásban, a viselkedés irányítása, stb.” (Webster's Dictionary (szótár))

„Mondhatnánk azt: Nem tudom megmondani, mi az intelligencia, de megismerem, ha találkozok vele. Az intelligencia olyan fogalom, amely jelentését a kontextusból, alkalmazási környezetéből nyeri, nem pedig egy felállított modellből, vagy kritériumrendszerből.” (Christopher F. Chabris)

„Az intelligencia az a tulajdonság, melyben az olyan zsenik, mint Newton, Einstein, Leonardo da Vinci, Shakespeare csoportja leginkább eltér egy értelmi-fogyatékos otthon lakóitól.” (E.L. Thorndike)

„Az intelligencia az egyénnek az az összesített, vagy globális képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjen, hogy racionálisan gondolkodjon és eredményesen bánjon a környezetével.” (David Wechsler)

„Úgy tűnik, hogy az intelligenciában van egy alapvető tényező, amelynek megléte, illetve hiánya oly döntő a mindennapi életben. Ez az ítéletek, a józan ész képessége, a gyakorlati érzék, a kezdeményezőkészség és a körülményekhez való alkalmazkodás képessége. A jó döntés, a jó felfogás és a jó okfejtés az intelligencia lényege.” (Alfred Binet és Teophile Simon)

Irodalomjegyzék:

COLE, M., COLE, SH., R. (2006). Fejlődéslélektan (második, átdolgozott kiadás). Osiris Kiadó

Dr. Dudás László: Mesterséges intelligencia (http://www.ait.iit.uni-miskolc.hu/~dudas/MIEAok/MIea1.PDF)