
Interjú Kiss Lászlóval az ELTE gyógypedagógia szakos hallgatójával.
Interjú Kiss Lászlóval az ELTE gyógypedagógia szakos hallgatójával, aki a Demokratikus Ifjúságért Alapítványnál koordinátorként is tevékenykedik. Az interjúból megtudhatjuk, hogy ő hogyan is látja a cigányság helyzetét.
• Hogyan döntötted el, hogy cigánygyerekekkel szeretnél foglakozni?
Elhatároztam, hogy az egyik életcélom lesz, hogy cigánygyerekeken és cigányfiatalokon segítsek, hiszen láttam, hogy erre milyen nagy szükség van.Az életemnek volt egy olyan szakasza, hogy a munkámban és amagánéletemben is változtattam, és úgy voltam vele, hogy atanulmányaimon is kell. Előtte történelem szakon tanultam, de úgyéreztem, hogy ez a céljaimhoz nem visz közelebb, ezért gondoltam apedagógiai pályára, azon belül is a gyógypedagógiára. Láttam, hogy azELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán van ilyen képzés és utánaolvastam, hogy mi is az a gyógypedagógia és, milyen szakirányok vannak.Így aztán ezt választottam, hiszen a tanulásban akadályoztatott gyerekek körében kifejezetten sok a cigánygyerek. Ők nagyon könnyen megkapjákezt a címkét: „tanulásban akadályoztatott”. Viszont, ahogy egyre inkábbbeleásom magam ebbe a témába, azt veszem észre, hogy mozaikokra esikszét az a kép, amit én annyira határozottan magam előtt láttam. Ez egynagyon komplex probléma, ami igazából ezer sebből vérzik. Sok helyenelmaradottság és elavultság a jellemző, valamint a téves paradigmák acigányságról és a cigánysággal kapcsolatban, amelyeket valamilyen oknálfogva nagyon nehezen írunk felül velük szemben. Az is tagadhatatlantény, hogy mennyi minden történt, illetve nem történt az elmúlt húszévben. Ami nekem nagyon hiányzik, hogy nincsen senki, aki alapvetőenfelelősséget vállalna nyíltan és egyértelműen a téma iránt.
• Miért pont a cigányságot választottad, mint kisebbséget? Hogyan alakult ki Benned, hogy segíteni szeretnél nekik, vagy, hogy pont nekikszeretnél segíteni?
Az egyik az, hogy nagy szükségük van a segítségre, hiszen nagy problémák vannak, nekünk pedig tennünk kell ezellen valamit. Ez nem arról szól, hogy szeretem, vagy nem szeretem acigányokat, nem ennek a dimenziónak a mentén gondolkodom. Azt nemengedhetjük meg magunknak – még rövidtávon sem – hogy a társadalomnak és az országnak legyen egy olyan rétege, aki gazdaságilag, társadalmilag,oktatás szempontjából, egészségügyi mutatók szempontjából, illetveszociálisan is a többségitől annyira elütő, annyira költséges ésfenntarthatatlan módon éljen - ez ellen muszáj tenni valamit. Amikorönkéntesként tevékenykedtem, és megismerkedtem roma fiatalokkal és aroma kultúrával, akkor én megláttam benne a szépséget.
• Hogyan lehet megvalósítani az oktatásban a roma gyerekek felzárkóztatását?
Amikor felzárkózatásról beszélünk, akkor az alatt egy azonos utat is értünk,amelyen a többség előrébb jár, míg bizonyos emberek ettől kissélemaradva. Ezek a gyerekek nem megkésve, lemaradva vannak, hanem egyteljesen más utat járnak be. Az én véleményem szerint - bár könnyenlehet, hogy tévedek - a sok sikertelenségnek és kudarcnak az lehet azegyik oka, hogy felzárkóztatni akarjuk őket, pedig itt nem erről vanszó. Igazából ők egy más úton vannak, más helyzetben, amely másmegoldást kíván. Ez egy több komponensű dolog, amelynek az egyik eleme a szociogazdasági környezet, amelyben ők élnek: peremvidékeken, aholnincs munkalehetőség. Valamint egy másik elem az, hogy más kultúrkörrőlis van szó, amely alapvetően más közösségi modelleket nyújt, másműködési mechanizmussal. Az egyén és a közösség viszonya is alapvetőenkülönböző. A kultúrán kívül, a szokások, a temperamentum és a játékok is mások. Szerintem a magyar oktatásból hiányzik a közösségi életre valónevelés, illetve a kisebbségi kultúrák ismerete. A diákok passzívak,közösségi programokra nehezen motiválhatóak, valamint az, hogy ő magaszervezzen valamit, az ritkaság számba megy. A magyar gyerekeknél ishiányzik a közösségi életmód. Ennek érezhető a hatása, és problémákat is okoz a többségi társadalomban is, csak ehhez legalább azonos közösségimodellek társulnak. A cigánygyerekek esetében ez máshogyan működik. Egykonkrét példa: konfliktuskezelés. A többségi közösségi modell aztmondja, hogy egy kedves és asszertív én üzenet formájában jelezz vissza, hogy neked ez és ez nem esett jól. A cigány közösségi modell aztmondja, hogy kiabálj, állj ki magadért, legyél hangos. Nem arról vanszó, hogy rossz, neveletlen és túlontúl agresszív lennél, csak éppen egy másik közösségi modell szabályait követed.
• Hogyan működik szerinted a roma gyerekek tehetséggondozása, van-e egyáltalán?
Vannak roma tehetséggondozó programok, ösztöndíjak. Erről nem sokinformációval rendelkezem, tudom, hogy az Arany János TehetséggondozóProgram keretein belül is sok roma fiatal vesz részt. Tudok egyetemiszintű programokról, vagy a Roma Versitasról. Egyedi példaként említhető a Gandhi Gimnázium programja, aki próbálja a tehetséges roma fiatalokat megfogni. Mégis azt gondolom, hogy a többségi pedagógiai ellátórendszert kell megváltoztatni, mert nem lehet annyi ösztöndíjprogramotés Gandhi Gimnáziumot létrehozni, amennyi ezt a problémát megoldaná.
• Van valami olyan tapasztalatod, vagy gondolatod, amelyet még szívesen megosztanál a téma kapcsán?
Amit érdemes megemlíteni, hogy jól működik a roma fiataloknál például azönkéntesség, a közösségszolgálat. Ennek az oka pedig az, hogy a romakultúrában, szokásokban, hagyományokban nagyon fontos szerepe van aközösségnek, egymás megsegítésének, a közösség tagjai felelősségetvállalnak egymás iránt. Ez a demokráciának is szerves része, illetve aroma fiatalok számára roppant kulturkompatibilis. Közben tapasztalatotszerez arról a többségi társadalomról, amelyről gyakran annyit tud, mint mi az övéről. A személyisége és a készségei is fejlődnek ez által:megéli és megtapasztalja azt is, hogyan lehet a dolgokat másképpcsinálni. Egyszerre adott lehetőség értékrendet, ismereteket és olyanmodelleket, viselkedésmintákat, attitűdöket kialakítani a fiatalokban,amely hosszútávon éreztetik hatásukat. Ez egy jó irányvonala lehetne azegyüttélésnek, nevezzük integrációnak.