Az intelligencia mérésének kezdete a 19. század végére tehető.  A fejlett országokban ekkor vezették be a tömegoktatást.  A legtöbb gyermek számára könnyen ment a tanulás, de néhányan komoly nehézségekkel szembesültek. Az oktatásügyi hivatalnokok e nehézségek okainak megtalálásra törekedtek.

A francia közoktatási miniszter 1904-ben bizottságot hozott létre
azzal a céllal, hogy a „fogyatékosnak” nevezett gyermekek oktatása jobb
legyen. A bizottság megbízásból Alfred Binet a Sorbonne Egyetem
pszichológiaprofesszora és Theophile Simon orvos dolgoztak ki egy
módszert a különleges oktatást igénylő gyermekek kiválasztására.

Az általuk alkalmazott diagnosztikai rendszerben a gyermekeknek olyan
problémákat kellett megoldaniuk, amelyet abban az időben és az adott
kultúrában az intelligencia mutatóinak tartottak.  A feladatokat a
különböző életkorokhoz szabták, ezáltal szűrték ki a gyengébben
teljesítő gyermekeket. Úgy gondolták, hogy az intelligencia egyik
vonatkozása az a képesség, hogy utasításokat tudunk követni, miközben a
feladat több összetevőjét tarjuk fejben.
4-6 éves kor közötti gyermekeket vizsgáltak, életkorfüggő
teljesítménymintázatot használtak fel a teszt kidolgozásához. „Az a négy
éves, aki meg tudta oldani a feladatot, „koraérettnek”, míg az a hat
éves, aki nem tudta megoldani, „visszamaradottnak” minősült e képesség
tekintetében.”

Binet és Simon egy másik vizsgálata a 3-12 éves korosztályt célozta meg.
Az alapos elővizsgálat után, mintegy kétszáz gyermeket teszteltek. A
különböző korosztályokra más kérdőcsoportokat alkalmaztak. A kísérlet
eredménye megfelelt az elvárásoknak, vagyis a gyermekek mintegy 50
százaléka teljesített az életkorának megfelelő szinten. A többiek
teljesítményét tekintve 43 százaléknak egy éven belül volt az elvárt
szinttől, valamint mindössze 7 százalékuk teljesített a norma alatt vagy
fölött két évvel.
Az eredmények fényében Binet és Simon úgy értelmezték, hogy sikerült
megalkotniuk az intelligencia mértékének a skáláját, amelynek
alapmutatóját mentális kornak (MK) nevezték el. Ennek a mutatónak
alkalmazásával könnyedén meghatározhatóvá vált az értelmi fogyatékosság
mértéke.

Binet és Simon intelligencia tesztjét sokan átdolgozták a kezdetek óta.
Lewis Terman a Stanford Egyetem professzora folytatta a mintavételi
eljárás hagyományát, és az eredeti teszt módosításával létrehozta a
Stanford-Binet-intelligenciatesztet.
William Stern német pszichológus a teszt alkalmazásán és értelmezésén
változtatott. Véleménye szerint a gyermek mentális (MK) és tényleges
(ÉK) életkorának arányát kell az intelligencia mértékének tekinteni, ez
az a mérési egység, ami máig használatos: intelligencia-hányados (IQ).

„A számos újítás ellenére a standard intelligencia-teszt még mindig a
Binet és Simon által kidolgozott eljárás logikájára épül.”

Az intelligencia definíciói
 „Az intelligencia az igazságot megragadó megállapítás, beleértve a
következtetést, amely ahhoz a tevékenységhez kapcsolódik, amely jó, vagy
rossz egy ember számára. ...és ez megfelelőnek tűnik azután egy
intelligens személy számára arra, hogy képes legyen finoman megítélni,
mi a jó és előnyös számára; nem néhány korlátozott területre vonatkozóan
(pl. ami jó az egészség, vagy az erő számára), hanem amely általában
támogatja a jólétet.” (Arisztotelész)

 „Az intelligencia... képesség mesterséges objektumok készítésére,
különösen eszközöket előállító eszközök készítésére.” (Henri Bergston)

„Egy intelligens képződménytől elvárjuk, hogy legyenek lelki attitűdjei
(magatartásformái), legyen képes tanulni, problémákat megoldani,
megérteni, tervezni és megjósolni, ismerni saját korlátait,
megkülönböztetéseket tenni, legyen eredeti, általánosítson, legyen
felfogóképessége és használjon nyelvet.” (Martin A. Fischler és Oscar
Firschein)

„Egy elsőrendű intelligencia mércéje az, hogy legyen képes két
ellentétes gondolatot, elképzelést hordozni a tudatában egyidejűleg, és
ezzel együtt legyen működőképes.” (F. Scott Fitzgerald)

„Az intelligencia egy gyakran használt fogalom annak a rejtélynek a
kifejezésére, hogy néhány önálló elem, vagy elemek felelősek a személy
következtetési képességéért. Én jobban szeretem úgy elképzelni ezt, mint
amely nemcsak valami különös erőt, vagy tüneményt reprezentál, hanem
egyszerűen az összes mentális képességet, amelyet mi minden pillanatban
megcsodálhatunk, de még nem értettünk meg.” (Marvin Minsky)

„Egy rendszer intelligenciája az a fok, amelyhez a tudásszintje közelít,
vagy az a tartomány, amelyhez használja a tudását; nem hibáztathatunk
egy olyan rendszert, amely kevés tudással bír, de azt jól alkalmazza.”
(Allen Newell)

„Az intelligencia az az egyetlen általános, közös jellemző, minőség az
emberi tevékenységben, amely lehetővé teszi, hogy bármikor jobbak
legyünk a számítógépnél.” (Elaine Rich)

„Az a lény (képződmény) intelligens, amely célirányos adaptív (alkalmazkodó) viselkedést végez.” (Robert Sternberg)

„Az a képesség, hogy hatékonyan tudjon a tapasztalásból tanulni, vagy
megérteni, kinyerni és megőrizni a tudást; mentális (szellemi) képesség;
egy új szituációhoz való gyors és sikeres alkalmazkodás képessége; a
következtetés használatának a képessége a problémamegoldásban, a
viselkedés irányítása, stb.” (Webster's Dictionary (szótár))

„Mondhatnánk azt: Nem tudom megmondani, mi az intelligencia, de
megismerem, ha találkozok vele. Az intelligencia olyan fogalom, amely
jelentését a kontextusból, alkalmazási környezetéből nyeri, nem pedig
egy felállított modellből, vagy kritériumrendszerből.” (Christopher F.
Chabris)

„Az intelligencia az a tulajdonság, melyben az olyan zsenik, mint
Newton, Einstein, Leonardo da Vinci, Shakespeare csoportja leginkább
eltér egy értelmi-fogyatékos otthon lakóitól.” (E.L. Thorndike)

„Az intelligencia az egyénnek az az összesített, vagy globális
képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjen, hogy
racionálisan gondolkodjon és eredményesen bánjon a környezetével.”
(David Wechsler)

„Úgy tűnik, hogy az intelligenciában van egy alapvető tényező, amelynek
megléte, illetve hiánya oly döntő a mindennapi életben. Ez az ítéletek, a
józan ész képessége, a gyakorlati érzék, a kezdeményezőkészség és a
körülményekhez való alkalmazkodás képessége. A jó döntés, a jó felfogás
és a jó okfejtés az intelligencia lényege.” (Alfred Binet és Teophile
Simon)

Irodalomjegyzék:

COLE, M., COLE, SH., R. (2006). Fejlődéslélektan (második, átdolgozott kiadás). Osiris Kiadó

Dr. Dudás László: Mesterséges intelligencia (http://www.ait.iit.uni-miskolc.hu/~dudas/MIEAok/MIea1.PDF)