Interjú Kiss Lászlóval az ELTE gyógypedagógia szakos hallgatójával, aki a Demokratikus Ifjúságért Alapítványnál koordinátorként is tevékenykedik. Az interjúból megtudhatjuk, hogy ő hogyan is látja a cigányság helyzetét.

• Hogyan döntötted el, hogy cigánygyerekekkel szeretnél foglakozni?

Elhatároztam,
hogy az egyik életcélom lesz, hogy cigánygyerekeken és cigány
fiatalokon segítsek, hiszen láttam, hogy erre milyen nagy szükség van.
Az életemnek volt egy olyan szakasza, hogy a munkámban és a
magánéletemben is változtattam, és úgy voltam vele, hogy a
tanulmányaimon is kell. Előtte történelem szakon tanultam, de úgy
éreztem, hogy ez a céljaimhoz nem visz közelebb, ezért gondoltam a
pedagógiai pályára, azon belül is a gyógypedagógiára. Láttam, hogy az
ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán van ilyen képzés és utána
olvastam, hogy mi is az a gyógypedagógia és, milyen szakirányok vannak.
Így aztán ezt választottam, hiszen a tanulásban akadályoztatott gyerekek
körében kifejezetten sok a cigánygyerek. Ők nagyon könnyen megkapják
ezt a címkét: „tanulásban akadályoztatott”. Viszont, ahogy egyre inkább
beleásom magam ebbe a témába, azt veszem észre, hogy mozaikokra esik
szét az a kép, amit én annyira határozottan magam előtt láttam. Ez egy
nagyon komplex probléma, ami igazából ezer sebből vérzik. Sok helyen
elmaradottság és elavultság a jellemző, valamint a téves paradigmák a
cigányságról és a cigánysággal kapcsolatban, amelyeket valamilyen oknál
fogva nagyon nehezen írunk felül velük szemben. Az is tagadhatatlan
tény, hogy mennyi minden történt, illetve nem történt az elmúlt húsz
évben. Ami nekem nagyon hiányzik, hogy nincsen senki, aki alapvetően
felelősséget vállalna nyíltan és egyértelműen a téma iránt.

•
Miért pont a cigányságot választottad, mint kisebbséget? Hogyan alakult
ki Benned, hogy segíteni szeretnél nekik, vagy, hogy pont nekik
szeretnél segíteni?

Az egyik az, hogy nagy szükségük van a
segítségre, hiszen nagy problémák vannak, nekünk pedig tennünk kell ez
ellen valamit. Ez nem arról szól, hogy szeretem, vagy nem szeretem a
cigányokat, nem ennek a dimenziónak a mentén gondolkodom. Azt nem
engedhetjük meg magunknak – még rövidtávon sem – hogy a társadalomnak és
az országnak legyen egy olyan rétege, aki gazdaságilag, társadalmilag,
oktatás szempontjából, egészségügyi mutatók szempontjából, illetve
szociálisan is a többségitől annyira elütő, annyira költséges és
fenntarthatatlan módon éljen - ez ellen muszáj tenni valamit. Amikor
önkéntesként tevékenykedtem, és megismerkedtem roma fiatalokkal és a
roma kultúrával, akkor én megláttam benne a szépséget.

• Hogyan lehet megvalósítani az oktatásban a roma gyerekek felzárkóztatását?

Amikor
felzárkózatásról beszélünk, akkor az alatt egy azonos utat is értünk,
amelyen a többség előrébb jár, míg bizonyos emberek ettől kissé
lemaradva. Ezek a gyerekek nem megkésve, lemaradva vannak, hanem egy
teljesen más utat járnak be. Az én véleményem szerint - bár könnyen
lehet, hogy tévedek - a sok sikertelenségnek és kudarcnak az lehet az
egyik oka, hogy felzárkóztatni akarjuk őket, pedig itt nem erről van
szó. Igazából ők egy más úton vannak, más helyzetben, amely más
megoldást kíván. Ez egy több komponensű dolog, amelynek az egyik eleme a
szociogazdasági környezet, amelyben ők élnek: peremvidékeken, ahol
nincs munkalehetőség. Valamint egy másik elem az, hogy más kultúrkörről
is van szó, amely alapvetően más közösségi modelleket nyújt, más
működési mechanizmussal. Az egyén és a közösség viszonya is alapvetően
különböző. A kultúrán kívül, a szokások, a temperamentum és a játékok is
mások. Szerintem a magyar oktatásból hiányzik a közösségi életre való
nevelés, illetve a kisebbségi kultúrák ismerete. A diákok passzívak,
közösségi programokra nehezen motiválhatóak, valamint az, hogy ő maga
szervezzen valamit, az ritkaság számba megy. A magyar gyerekeknél is
hiányzik a közösségi életmód. Ennek érezhető a hatása, és problémákat is
okoz a többségi társadalomban is, csak ehhez legalább azonos közösségi
modellek társulnak. A cigánygyerekek esetében ez máshogyan működik. Egy
konkrét példa: konfliktuskezelés. A többségi közösségi modell azt
mondja, hogy egy kedves és asszertív én üzenet formájában jelezz vissza,
hogy neked ez és ez nem esett jól. A cigány közösségi modell azt
mondja, hogy kiabálj, állj ki magadért, legyél hangos. Nem arról van
szó, hogy rossz, neveletlen és túlontúl agresszív lennél, csak éppen egy
másik közösségi modell szabályait követed.

• Hogyan működik szerinted a roma gyerekek tehetséggondozása, van-e egyáltalán?

Vannak
roma tehetséggondozó programok, ösztöndíjak. Erről nem sok
információval rendelkezem, tudom, hogy az Arany János Tehetséggondozó
Program keretein belül is sok roma fiatal vesz részt. Tudok egyetemi
szintű programokról, vagy a Roma Versitasról. Egyedi példaként említhető
a Gandhi Gimnázium programja, aki próbálja a tehetséges roma fiatalokat
megfogni. Mégis azt gondolom, hogy a többségi pedagógiai ellátó
rendszert kell megváltoztatni, mert nem lehet annyi ösztöndíjprogramot
és Gandhi Gimnáziumot létrehozni, amennyi ezt a problémát megoldaná.

• Van valami olyan tapasztalatod, vagy gondolatod, amelyet még szívesen megosztanál a téma kapcsán?

Amit
érdemes megemlíteni, hogy jól működik a roma fiataloknál például az
önkéntesség, a közösségszolgálat. Ennek az oka pedig az, hogy a roma
kultúrában, szokásokban, hagyományokban nagyon fontos szerepe van a
közösségnek, egymás megsegítésének, a közösség tagjai felelősséget
vállalnak egymás iránt. Ez a demokráciának is szerves része, illetve a
roma fiatalok számára roppant kulturkompatibilis. Közben tapasztalatot
szerez arról a többségi társadalomról, amelyről gyakran annyit tud, mint
mi az övéről. A személyisége és a készségei is fejlődnek ez által:
megéli és megtapasztalja azt is, hogyan lehet a dolgokat másképp
csinálni. Egyszerre adott lehetőség értékrendet, ismereteket és olyan
modelleket, viselkedésmintákat, attitűdöket kialakítani a fiatalokban,
amely hosszútávon éreztetik hatásukat. Ez egy jó irányvonala lehetne az
együttélésnek, nevezzük integrációnak.