Aktuális

Sztárvágy helyett egészséges önbecsülés

A tehetséggondozás gyakorlatáról

Tovább...

Az intelligencia mérésének eredete

Az intelligencia mérésének kezdete a 19. század végére tehető.  A fejlett országokban ekkor vezették be a tömegoktatást.  A legtöbb gyermek számára könnyen ment a tanulás, de néhányan komoly nehézségekkel szembesültek. Az oktatásügyi hivatalnokok e nehézségek okainak megtalálásra törekedtek.

Tovább...

Interjú Dr. Katona Nóra pszichológussal

Dr. Katona Nóra

A legnagyobb művészet a szülői mesterségben az, hogy úgy tudja motiválni a gyereket, hogy adott esetben a tehetsége, képessége kibontakoztatása közben a gyerek úgy érzi, hogy ezt ő maga választotta, így öndeterminált maradhat.

Tovább...

A roma kultúra szépsége

Interjú Kiss Lászlóval az ELTE gyógypedagógia szakos hallgatójával, aki a Demokratikus Ifjúságért Alapítványnál koordinátorként is tevékenykedik. Az interjúból megtudhatjuk, hogy ő hogyan is látja a cigányság helyzetét.

Tovább...